Erőszak és uszítás

Szabályzatok részletei

Változtatási napló
A szabály indoklása
Célunk, hogy megakadályozzuk a platformjainkon közzétett tartalmakhoz kapcsolódó, nem online jellegű potenciális erőszakot. Tisztában vagyunk azzal, hogy az emberek gyakran fejezik ki a megvetésüket vagy egyet nem értésüket úgy, hogy komolytalanul és laza módon fenyegetnek vagy szólítanak fel erőszakra, ennek ellenére eltávolítjuk az olyan megfogalmazásokat, amelyek erőszakra uszítanak vagy azt elősegítik, és hitelt érdemlő fenyegetést jelentenek a köz- vagy személyes biztonságra nézve. Ebbe beletartozik a védett tulajdonságai(k) vagy bevándorlói jogállásuk alapján adott személyt vagy embercsoportot megcélzó erőszakos beszéd. Ha úgy látjuk, hogy valós fizikai bántalmazás kockázata vagy a közbiztonságot közvetlenül fenyegető veszély észlelhető, eltávolítjuk a tartalmat, letiltjuk a fiókokat, és a bűnüldöző szervekhez fordulunk. Emellett a nyelvezet és a kontextus értékelésével próbálunk különbséget tenni az ártalmatlan vagy figyelemfelkeltő kijelentések és a személyes biztonságra vagy a közbiztonságra hitelt érdemlően veszélyt jelentő tartalmak között. Annak meghatározásához, hogy hitelt érdemlő fenyegetésről van-e szó, olyan további információkat is figyelembe vehetünk, mint például az adott személy nyilvános ismertsége vagy a fizikai biztonságát fenyegető kockázatok.
Időnként találkozunk terroristákra és más erőszakos szereplőkre irányuló, bizonyos cselekedetet kívánatosnak tartó vagy feltételező fenyegetésekkel (pl. „a terroristák megérdemlik, hogy megöljék őket”, „remélem megölik a terroristákat”). Ezeket hiteltelennek tekintjük, ha nincs konkrét bizonyíték az ellenkezőjére.
Eltávolítjuk a következőket:
Eltávolítjuk a különböző célpontok elleni erőszakkal való fenyegetéseket. Az erőszakkal való fenyegetés olyan kijelentés vagy vizuális elem, amely a célpont elleni erőszak szándékát, arra való törekvést vagy felszólítást képvisel, és a fenyegetés különféle kijelentések, például szándéknyilatkozat, cselekvésre való felhívás, támogatás, remény kifejezése, valamint törekvést tükröző és feltételes kijelentés formájában fejezhető ki.
Nem tiltjuk a fenyegetéseket, ha figyelemfelkeltő vagy elítélő kontextusban osztják meg őket, ha kevésbé súlyos fenyegetésekkel élnek kontaktsportokkal összefüggésben, illetve a bizonyos erőszakos szereplők, például terrorista csoportok ellen irányuló fenyegetéseket.
Univerzális védelem mindenkinek
Mindenki védelmet élvez a következő fenyegetésekkel szemben:
  • potenciálisan halálos kimenetelű (vagy más nagy súlyosságú erőszakhoz vezető) fenyegetések;
  • potenciálisan súlyos sérüléshez (közepes súlyosságú erőszak) vezető erőszakos fenyegetések; Eltávolítjuk a közszereplők, illetve nem védett tulajdonságok alapján meghatározott csoportok ellen irányuló, hitelt érdemlő fenyegetéseket; továbbá bármilyen más célpont (köztük a védett tulajdonságok alapján meghatározott csoportok) esetén is eltávolítjuk a fenyegetéseket, függetlenül attól, hogy hitelt érdemlőek-e.
  • nagy súlyosságú vagy közepes súlyosságú erőszak elkövetését (az elkövető vagy tettestárs által írásbeli vagy szóbeli formában, illetve vizuálisan ábrázolva) elismerő kijelentések, kivéve, ha jóvátétel, önvédelem, illetve kontaktsport kontextusában osztották meg őket (közepes vagy alacsonyabb súlyosság), vagy ha bűnüldöző szervek, hadsereg vagy állambiztonsági személyzet követték el őket;
  • emberrablással való fenyegetés vagy emberrablás ábrázolása, kivéve, ha egyértelmű, hogy a tartalmat az áldozat vagy családja osztja meg segítségkérési szándékkal, illetve tájékoztatás, elítélés vagy felvilágosítás céljából.
További védelem felnőtt magánszemélyek, minden gyermek, nagy kockázatnak kitett személyek, valamint személyek vagy csoportok számára védett tulajdonságaik alapján:
A mindenki számára biztosított egyetemes védelem mellett minden felnőtt magánszemély (saját bejelentés esetén), gyermek, valamint védett tulajdonsága(i) alapján célba vett személy vagy embercsoport védelmet élvez az enyhe erőszakkal való fenyegetéssel szemben.
Egyéb erőszak
A fent felsorolt összes védelem mellett eltávolítjuk a következőket:
  • olyan tartalmak, amelyek nagy súlyosságú erőszakot jelentő szolgáltatásokat (például bérgyilkosok, zsoldosok, merénylők, női nemi szervek megcsonkítása) kérnek, kínálnak, elismerik az ilyen szolgáltatások kínálását, vagy ilyen szolgáltatások igénybevételét szorgalmazzák;
  • fegyver készítésére vagy használatára vonatkozó útmutatás, amelynek szövegében kifejezett célként fogalmazódik meg emberek súlyos megsebesítése vagy megölése, vagy olyan képi tartalom, amely ennek végeredményét mutatja vagy szimulálja, kivéve, ha a tartalom nem erőszakos célt szolgál, mint például önvédelmi oktatás (például harci kiképzés, harcművészetek) és katonai kiképzés;
  • utasítások robbanóanyagok készítésére vagy használatára, kivéve, ha a tartalom nem erőszakos, például szabadidős célt szolgál (például tűzijátékok és kereskedelmi videojátékok, horgászat).
  • fenyegetések fegyver ragadására, illetve fegyver hordozására vagy erőszakos behatolásra olyan helyszínre – korlátozás nélkül ideértve a templomokat, oktatási intézményeket, szavazási helyszíneket, szavazatszámlálásra vagy választás lebonyolítására használt helyeket –, ahol a jelek szerint ideiglenesen magasabb az erőszak kockázata;
  • erőszakkal való fenyegetés szavazással, választói regisztrációval vagy egy választás lebonyolításával vagy eredményével kapcsolatban, még akkor is, ha nincs célpont;
  • a nemi alapú erőszak dicsőítése, amennyiben ez párkapcsolati erőszak vagy becsületalapú erőszak.
Az alábbi közösségi alapelvek esetében további információt és/vagy kontextust kérünk a szabálybetartatáshoz:
Eltávolítjuk a következőket:
  • bűnüldöző szervek munkatársai vagy választási tisztviselők elleni fenyegetések, függetlenül a közszereplői státuszuktól vagy a fenyegetés hitelességétől;
  • kódolt kijelentések, ahol az erőszak módja nincs egyértelműen megfogalmazva, de a fenyegetés leplezett vagy burkolt, ahogyan ezt az alábbi listában szereplő fenyegetésre utaló jelzés és kontextusos jelzés együttes megléte mutatja.
    • Fenyegetés: kódolt kijelentés, amelyre igaz valamelyik az alábbiak közül:
      • Megtorló kontextusú tartalomban szerepel (pl. annak a vágynak a kifejezése, hogy másokkal szembeni erőszakos cselekményben vegyen részt valamilyen valós, vélt vagy várt sérelemre vagy fenyegetésre válaszul).
      • Hivatkozásokat tartalmaz történelmi vagy fiktív erőszakos cselekményekre (pl. olyan tartalom, amely a történelem során vagy fiktív környezetben elkövetett, múltbéli ismert erőszakos incidensekre utalva fenyeget másokat).
      • Fenyegető felhívásként működik (pl. olyan tartalom, amely másokat arra hív vagy bátorít, hogy erőszakos cselekményeket hajtsanak végre, vagy ezek végrehajtásába kapcsolódjanak be).
      • Olyan tudásra utal, vagy olyan kényes információkat oszt meg, amelyek erőszak veszélyének tesznek ki másokat (pl. olyan tartalom, amely olyan személyes adatokat közöl, vagy olyan személyes adatok ismeretére utal, amelyek hitelesebbé teszik az erőszakkal való fenyegetést. Idetartozik annak sejtetése, hogy az illető ismeri az adott személy lakcímét, munkahelyét vagy oktatási intézményét, napi ingázási útvonalait vagy aktuális tartózkodási helyét).
    • Kontextus
      • Helyi kontextus vagy szakemberek megerősítik, hogy a kérdéses kijelentés közvetlenül fenyegető erőszakhoz vezethet.
      • A tartalom célpontja vagy egy meghatalmazott képviselő jelenti a tartalmat számunkra.
      • A célpont egy gyermek.
  • Burkolt fenyegetés, mely szerint fegyvert visznek (vagy másokat fegyver odajuttatására ösztönöznek) bizonyos helyszínekre – például egyebek mellett vallási helyekre, oktatási intézményekbe, szavazási helyszínekre, szavazatszámláláshoz vagy választás lebonyolításához használt helyekre –, illetve olyan helyszínekre, ahol a jelek szerint ideiglenesen magasabb az erőszak kockázata.
  • Választásokkal kapcsolatos korrupcióra, szabálytalanságokra vagy részrehajlásra vonatkozó állítások vagy spekulációk, amennyiben ez arra irányuló jelzéssel párosul, hogy a tartalom erőszakkal fenyeget (pl. fegyver ragadásával vagy hordozásával való fenyegetés, fegyver vizuális ábrázolása, utalás gyújtogatásra, lopásra, vandalizmusra), beleértve a következőket:
    • magánszemély(ek) megcélzása;
    • adott hely (állam vagy kisebb) megcélzása;
    • ha a cél nem konkrétan meghatározott.
  • Utalások választásokkal kapcsolatos összejövetelekre vagy eseményekre, amennyiben ez arra irányuló jelzéssel párosul, hogy a tartalom erőszakkal fenyeget (pl. fegyver ragadásával vagy hordozásával való fenyegetés, fegyver vizuális ábrázolása, utalás gyújtogatásra, lopásra, vandalizmusra).
  • Nagy vagy közepes súlyosságú erőszakkal való fenyegetés önvédelem vagy más személy védelme céljából, az alábbi feltételek teljesülése esetén:
    • személy elleni erőszak (kivéve a név vagy arc alapján azonosítható személyeket, a védett tulajdonságaik alapján megcélzott személyeket és a gyermekeket);
    • lakáson belüli behatolás vagy személyközi erőszak esetén, amely arányos az azt kiváltó erőszakkal, és azonnali fenyegetést jelent;
    • a véleménynyilvánításra gyakorolt potenciális hatás meghaladja a közvetlenül fenyegető erőszak kockázatát.
Felhasználói élmények
Itt találsz néhány példát a szabályaink betartatásával kapcsolatos felhasználói élményre a Facebookon. Olvashatsz például arról, mi történik, amikor jelentesz valamit, aminek szerinted nem kellene a Facebookon lennie, vagy amikor a közösségi alapelveink megsértéséről tájékoztatunk, illetve mikor jelenik meg figyelmeztető képernyő bizonyos tartalmak fölött.
Megjegyzés: Folyamatosan fejlődünk, ezért előfordulhat, hogy az itt látottak kis mértékben eltérnek a jelenlegi gyakorlatunktól.
FELHASZNÁLÓI ÉLMÉNY
Bejelentés
FELHASZNÁLÓI ÉLMÉNY
Bejelentés utáni kommunikáció
FELHASZNÁLÓI ÉLMÉNY
Az eltávolítási folyamat
FELHASZNÁLÓI ÉLMÉNY
Figyelmeztető képernyők
Adatok
Nézd meg a közösségi alapelvek betartatásával kapcsolatos legfrissebb jelentést!
Szabályaink betartatása
Szabályaink világszerte azonosak, és mindenkire érvényesek a Facebookon.
Ellenőrzést végző csoportjaink
Több mint 15 ezer ellenőrzést végző munkatársból álló nemzetközi csoportunk dolgozik nap mint nap azon, hogy megőrizze az emberek biztonságát a Facebookon.
Az érdekeltek bevonása
Külső szakértők, kutatók, civil szervezetek és közpolitikai szabályalkotók segítik észrevételeikkel a Facebook közösségi alapelveinek megalkotását.
Segítségkérés erőszak és uszítás ügyében
Megtudhatod, mit tehetsz, ha olyasmit látsz a Facebookon, ami nem felel meg a közösségi alapelveinknek.
A Súgóközpont felkeresése