Gyermekek szexuális kizsákmányolása
Olyan tartalmakat, tevékenységeket vagy interakciókat, amelyek gyermekek (beleértve a valódi kiskorúakat, kisgyermekeket vagy csecsemőket, illetve az emberre emlékeztető, nem valódi ábrázolásokat, például műalkotásokat, MI által előállított tartalmakat, fiktív karaktereket, babákat stb.) szexuális kizsákmányolásával fenyegetnek, azt ábrázolják, dicsőítik, támogatják, instrukciókat adnak hozzá, szándéknyilatkozatot tesznek vele kapcsolatban, beismerik az abban való részvételt, vagy kapcsolódó hivatkozásokat osztanak meg. Ilyenek lehetnek többek között a következők:
Szexuális közösülés
nyílt szexuális közösülés vagy orális szex, a következő meghatározásnak megfelelően: száj vagy nemi szervek egy másik személy nemi szervébe vagy végbélnyílásába hatolnak, azzal érintkezésbe kerülnek, és legalább az egyik személy nemi szervei vagy végbélnyílása látható;
ráutaló szexuális közösülés vagy orális szex, ideértve azt is, amikor a kontaktus még csak közeleg vagy közvetlenül nem látható;
a nemi szervek vagy a végbélnyílás stimulálása, ideértve azt is, ha a tevékenység hamarosan megtörténik vagy közvetlenül nem látható;
a fentiek bármelyike, állat részvételével.
A gyermekeket szexuális elemekkel ábrázoló tartalom, korlátozás nélkül ideértve az alábbiakat:
kikötöző eszközök;
a szexuális izgalom jelei;
kinagyított nemi szervek vagy végbélnyílás;
szexuálisan izgalmi állapotban lévő felnőtt jelenléte;
szexjátékok jelenléte vagy bármilyen tárgy használata szexuális ingerlésre, kielégítésre vagy szexuális visszaélés;
szexuális töltetű jelmez;
vetkőzés;
beállított környezet (például ágy) vagy profi felvétel (minőség/fókusz/szög);
nyitott szájjal történő csókolózás;
emberi mellbimbó ingerlése vagy női mell megmarkolása (KIVÉVE szoptatással összefüggésben);
szexuális tevékenység melléktermékeinek jelenléte.
Gyermekeket szexuális fétissel összefüggésben érintő tartalmak
A pedofíliában való részvételt támogató, ösztönző, elősegítő vagy bátorító tartalmak, kivéve, ha ezt semleges módon, egészségügyi kontextusban tárgyalják.
Olyan tartalmak, amelyek gyermekek szexuális kizsákmányolásának áldozatait azonosítják vagy gúnyolják név szerint vagy kép alapján.
Szexuális tartalom felajánlása
Olyan tartalmakat, amelyek gyermeket ábrázoló vagy szerepeltető szexuális tartalmakat ajánlanak fel, a meghatározás szerint:
gyermekekkel szembeni szexuális visszaélést ábrázoló anyagok;
meztelen képek valódi vagy nem valódi gyermekekről;
valódi vagy nem valódi gyermekekről készült, szexualizáló képek.
Kifogásolható interakciók gyermekekkel
Olyan tartalmakat, amelyek gyermekekkel folytatott kifogásolható interakciókat tartalmaznak vagy segítenek elő, például:
gyermekekkel folytatott szexuális kapcsolat felajánlása, megszervezése vagy tervezése;
gyermekek szexuális tevékenységbe való bevonódásra csábítása szexuális töltetű beszélgetések útján, illetve szexuális anyagok felajánlása, megjelenítése, megszerzése vagy kérése gyermekek felé vagy gyermekektől, szándékos nyilvános megjelenítéssel vagy privát üzenetekben;
burkoltan szexuális jellegű privát üzenetváltások folytatása gyermekekkel;
gyermekektől szexuális jellegű anyagok megszerzése vagy kérése privát üzenetváltásban.
Kizsákmányolással megszerzett intim képek és szexuális zsarolás
Valódi gyermekek kizsákmányolását megkísérlő tartalmakat, amelyek:
pénzt, szívességeket vagy intim képeket próbálnak kizsarolni azzal a fenyegetéssel, hogy valódi vagy nem valódi intim képeket vagy információkat tesznek közzé róluk;
magánjellegű szexuális beszélgetéseket vagy valódi vagy nem valódi intim képeket osztanak meg vagy ezzel fenyegetnek, illetve közlik a megosztás szándékát.
Gyermekek szexualizálása
Olyan tartalmakat (beleértve a fényképeket, videókat, fizikai műalkotásokat, digitális tartalmakat és szóbeli leírásokat), amely szexualizált kontextusban ábrázolnak valódi vagy nem valódi gyermekeket.
Valódi vagy nem valódi gyermekek szexualizálását célzó csoportokat, oldalakat és profilokat.
Gyermekek meztelensége
Valódi vagy nem valódi gyermekek meztelenségét ábrázoló tartalmakat, ahol a meztelenséget az alábbiak szerint határozzuk meg:
Közeli felvételek valódi vagy nem valódi gyermekek nemi szerveiről.
Valódi vagy nem valódi meztelen kisgyermekek, az alábbiak ábrázolásával:
látható nemi szervek (akár áttetsző anyaggal fedve vagy takarva);
látható végbélnyílás és/vagy közelkép a teljesen meztelen fenékről.
Valódi vagy nem valódi meztelen kiskorúak, az alábbiak ábrázolásával:
látható nemi szervek (beleértve a csak fanszőrzettel vagy áttetsző anyaggal takart nemi szerveket);
látható végbélnyílás és/vagy közelkép a teljesen meztelen fenékről.
fedetlen női mellbimbó;
fedetlen test a nyaktól a térdig – még ha nem is látszanak nemi szervek vagy női mellbimbó.
Kivéve, ha a nem valódi kép egészségügyi célokat szolgál, vagy valódi műalkotás formájában, nem szexuális jelleggel ábrázolja a gyermeki meztelenséget.
Nem szexuális jellegű erőszak gyermekek ellen
Valódi vagy nem valódi, gyermekkel szembeni nem szexuális jellegű visszaélést ábrázoló videókat vagy fényképeket, a megosztás szándékától függetlenül, kivéve, ha a kép fizikai műalkotásból, rajzfilmből, filmből vagy videojátékból származik.
A gyermekkel szembeni nem szexuális jellegű visszaélést dicsőítő, támogató, ösztönző, elősegítő, ahhoz útmutatást adó vagy az abban való részvételt bátorító tartalmak.